Intézménymutató:
Nemzeti Megmentesi Front /Frontul Salvarii Nationale FSN/
2005. március 21.
Március 19-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában dr. Kincses Előd, a Maros megyei Nemzeti Megmentési Front volt alelnöke szervezésében megemlékezést tartottak, amelyen felidézték az 1990-es márciusi eseményeket. A 15 évvel ezelőtt történtekről Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatója és Gabriel Andreescu politológus, lapszerkesztő beszélt. Dr. Kincses Előd szóvá tette, hogy bár az RMDSZ most kormányzaton van, még mindig nem derítették ki az 1990-es marosvásárhelyi események kezdeményezőit, felbujtóit. Azóta 40 magyart és cigányt ítéltek el, de az igazi vétkesek büntetlen maradtak. Az ügyvéd elmondta, a romániai magyar autonómia-törekvések csakis összefogással érhetők el, ezért meghívta a rendezvényre az RMDSZ szenátorait és parlamenti képviselőit, de senki sem jött el, kivéve Kerekes Károly képviselőt. Sütő András betegségére hivatkozva maradt távol, eljött viszont a Ceausescu rendszer két ellenállója: Király Károly és Tőkés László püspök. Fehér karácsonytól a fekete márciusig címmel készült videofilm idézte a nagyszámú közönségnek az 1989. december 22. és a 1990. március 20-a között Marosvásárhelyen történteket. Schmidt Mária felolvasta Orbán Viktornak a Fidesz Polgári Párt elnökének az üzenetét. Schmidt Mária történész kifejtette, Tőkés Lászlónak sikerült maga mögé állítani Temesvár lakosságát. Ez forradalom volt – vélte a történész, az viszont, ami Bukarestben történt, az kételyeket ébreszt. Az 1989. december 21-i népgyűlésen a zavargásokat kirobbantók, majd a mai napig se tisztázott terrorista diverzió arra utal, hogy titkosszolgálati erők álltak a háttérben. A Szekuritáténak és a párt másodvonalbeli politikusainak kapóra jött Temesvár, hogy ennek ürügyén megrendezzék a bukaresti forradalmat. A figyelemelterelés, a dezinformálás voltak a visszarendeződés eszközei. Romániában a pártállami rendszert saját politikai elitje buktatta meg, így a rendszerváltás felemásra sikerült. Ameddig nem derül ki, hogy kik lőttek 1989 decemberében, kik szervezték a márciusi pogromot, kik irányították a bányászokat Bukarestbe, addig nem teljesedik ki a rendszerváltás. Gabriel Andreescu elmondta, hogy 1989 decemberében nem számolták fel a Szekuritátét, csupán a hadsereg hatáskörébe helyezték azzal a feltétellel, hogy a hadügyminisztérium három hónapig biztosítsa a titkosszolgálat tagjainak fizetését, majd ezt követően felszámolják őket. A három hónap márciusban járt le. Gabriel Andreescu Emil Constantinescu volt államfő könyvéből idézett, aki leírta, hogy a titkosszolgálat 1990-től, de mandátuma alatt is a román-magyar konfliktust tévesen állította be és szándékosan félretájékoztatták az államhatalmi szerveket. Gabriel Andreescu kifejtette: kétségtelenül Ion Iliescu az 1990 márciusi események stratégája és munkáját Virgil Magureanu a Román Hírszerző Szolgálat első vezetője segítette. 1990. március 19-én Ion Iliescu Virgil Magureanu társaságában Temesváron tartózkodott, ahol az ottani értelmiségiek arra kérték, szervezzenek egy barátság felvonulást, amelyen jelezni kívánták, lehet megoldást találni a marosvásárhelyi konfliktusra, mire Iliescu kijelentette, a románok és a magyarok között akkora szakadék van, hogy azt már lehetetlen áthidalni. Virgil Magureanu hozzáfűzte: Erdély egy puskaporos hordó, nincs mit tenni... Valójában az történt, hogy március elején az Országos Nemzeti Megmentési Front állandó bürója – amely a volt kommunista pártvezetőkből is állt, mint Ion Iliescu, Silviu Brucan, Dumitru Mazilu és Petre Roman – titkos ülésen eldöntötte, hogy kirobbantják a marosvásárhelyi etnikai konfliktusokat, aminek célja egyértelműen a hatalom átmentése volt. Az RMDSZ kormányon van, így most joggal kérheti, hogy a 15 évvel ezelőtti eseményekre a jelenlegi hatalom fényt derítsen, hangoztatta Gabriel Andreescu előadásában. A rendezvényre eljött Vasile T. Suciu nyugalmazott rendőrtiszt és Judea Ioan ny. ezredes, az 1990-es márciusi események egyik főszereplője, aki az igazát tisztázni szerette volna, így a rendezvény szünetében szót kért, azonban a hallgatóság azt nem engedélyezte. /Vajda György: Le kell bontani a hazugság falát! A titkosszolgálat szervezte a forradalmat és a pogromot. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 21./ Bögözi Attila újságíró úgy minősítette, hogy Tőkés László az 1989-es romániai fordulat elindítójaként nem tudott megmaradni a hősök panteonjában, továbbá Kincses Előd, Marosvásárhely fekete márciusának egyik kulcsembere sem tudott megmaradni annak a nagyformátumú politikusnak, akinek 1990. március 20-án „a főtéren tüntető magyar tömeg – ma már tudjuk azt is, hogy tévesen – látta”, ugyanis a „főáramlatából a perifériára sodródott”. Az újságíró nem érti, miért kellett Kincses Elődnek rászervezni még egy másik rendezvényt az emlékezésre. Szerinte a Pestről jött Schmidt Mária történész (a Terror Háza Múzeum igazgatója) olyan szinten, mintha ezt első osztályosoknak tenné, elmesélte, hogy milyen is volt az élet a Ceausescu-korszakban. /Bögözi Attila: Ha emlékezni külön kottyan kedve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./
2005. március 22.
Petre Roman kategorikusan elutasította Király Károlynak azt a vádját, miszerint ő is hibás lett volna az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események miatt. A Nemzeti Megmentési Front (NMF) egykori magyar alelnöke kijelentette, hogy Ion Iliescu és Petre Roman a felelős a románok és magyarok közötti véres konfliktus kirobbanása miatt. Petre Roman szerint akkori számos határozata és intézkedése végül „modell értékű interetnikai együttélést eredményezett”. A volt kormányfő szerint Király Károly cselekedetei nem a két nép békés együttélését, hanem a konfliktus elmérgesedését szolgálták. „A márciusi események idején is aktív volt a titkosszolgálat Marosvásárhelyen” – ezt Ioan Judea nyugalmazott mérnök ezredes ismerte el, aki 15 évvel ezelőtt a marosvásárhelyi városi tanács elnöke volt. „Én, mint a városi tanács elnöke, nem szüntettem meg a titkosszolgálati szerveket, amelyek azelőtt léteztek. December 26-án azt mondtam nekik: „ti az országot és a népet szolgáltátok az eskütökhöz híven. A vezetőség megváltozott, és aki nem akarja továbbra is szolgálni az országot és a népet – ahogyan megesküdött –, az szabad.” Senki nem távozott. Akkor kiadtam a parancsot, hogy lássák el feladatukat és teljesítsék kötelességüket. Én minden reggel hét órakor megkaptam a szigorúan titkos jelentést a marosvásárhelyi rendőrség parancsnokától” – fejtette ki Ioan Judea a Duna Tv-nek. /1990 elején is működött a Szekuritáté. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2005. április 11.
A roma származású Tóth Árpádnak, a „fekete március” egyik hősének a sírkövén ez áll Marosszentgyörgyön: „Itt nyugszik Tóth Árpád, a márciusi hős. / Neve ismeretlen, tette ismerős. /Szembeszállt a hordahaddal, / Halálba ment diadallal”. Az emléket a 37 évesen elhunyt férfi családja és a plébánia állította. Minden év tavaszán Baricz Lajos plébános és hívei elzarándokolnak a sírhoz, és virágokkal lepik el. A híveket és az emlékezni érkezett marosvásárhelyi vendégeket április 10-én Zolcsák Sándor marosvásárhelyi festőművész Emlékezzünk, ne feledjünk című, Tóth Árpád temetéséről készített fénykép-összeállítása fogadta. Tóth Árpád egyike volt azoknak a magyar cigányoknak, akik ellen Marosvásárhely véres márciusa után a román államhatalom kirakatpert indított. Állítólagos bűne az volt, hogy 1990-ben a szentgyörgyi tetőn sokadmagával együtt megpróbálta megállítani a Görgény és a Maros völgyéből kamionokon Vásárhely felé szállított fegyveres hordákat. A félrevezetett és leitatott román parasztok egy részét sikerült is megfékezni a város határában. Tóth Árpád nem sokkal szabadlábra helyezése után, 1991. április 6-án, máig tisztázatlan körülmények között, elhunyt. „A kórlapon szívinfarktust ír, de az orvosok azt mondták anyámnak, hogy minden belső szerve szét volt zúzva. Nekünk, gyerekeknek soha nem beszélt a börtönben töltött több mint fél évről, de anyámnak sokat panaszkodott. Román rabtársai csúfolták és verték. Aztán miután ’90 karácsonya előtt kijött, elment dolgozni, de nem bírta sokáig” – idézte fel a másfél évtizeddel ezelőttieket Tóth Árpád lánya, Erzsike, aki úgy tudja, hogy apja lényegében nem is vett részt a szentgyörgyi verekedésben. A letartóztatásról és a börtönkálváriáról egy másik marosszentgyörgyi, az időközben elhunyt Puczi Béla így számolt be emlékirataiban: „Nálam 1990. március 28-án hajnalban csengettek a rendőrök. Hatunk közül engem vittek be utoljára. A legtöbb magyar rendőr ki volt vezényelve az udvarra, a román rendőrök hallgattak ki minket. Mindenfélét összevissza ígértek, csak valljuk be, hogy a magyarok a hibásak, ők tették tönkre az autókat, buszokat. Meg hogy mondjuk meg, ki verte meg Mihai Cofariut. A nevét sem hallottuk soha. Az is igaz, hogyha ismerjük, akkor se mondtuk volna meg. Mindent bevetettek. Volt olyan éjszaka, hogy nem engedtek aludni, egész éjjel ordítoztak nekünk, hogy gyilkosok. Hét napig nem volt más, csak verés meg vallatás. Nyolc hónapot voltunk a vásárhelyi börtönben. (...) Két hét után megjelent egy delegáció Svájcból, Franciaországból és Németországból, interjút készítettek velünk. Tóth Árpád kipakolt, elmondott nekik mindent, hogy mi történt, hogy ártatlanok vagyunk. Nem tudtuk, hogy a mosdókagylóba mikrofon van szerelve, és a másik szobában mindent lehallgattak. Amikor a külföldiek elmentek, visszajátszották neki, miket beszélt. És minden nap annyit verték Tóth Árpádot, hogy kiszabadulásunk után egy hónappal belehalt.” Tóth és a többi szentgyörgyi magyar és roma megaláztatását Jung Ildikó, a férfi védőügyvédje is jól ismeri. „Letartóztatásuk után a rendőrök kivitték őket a mezőre, egy traktor alá fektették, majd beindították a motort. Közben fegyverrel álltak mellettük, és azt mondták, ha nem vallanak, elindítják a gépet” – emlékszik vissza Jung Ildikó, aki a 90-es évek elején számos, bűnbaknak kikiáltott cigány és magyar – köztük Cseresznyés Pál – jogi védelmét látta el. A hatalom nemcsak az igazságtalanul elítéltek életét keserítette meg, hanem neki is mindegyre betartottak, meséli. „Éjszakánként ismeretlen telefonálók fenyegettek, sokszor fegyveres rendőrök követtek az utcán. Miután sikerült a pert áthelyeztetnünk Nagybányára, a kedélyek lecsillapodtak, ott sokkal korrektebb eljárásban volt részünk” – mondta az ügyvédnő. „Ha Marosszentgyörgy, Nagyernye és Sáromberke magyarsága és magyar cigánysága 1990. március 20-án nem állítja meg a leitatott és felfegyverkezett román parasztok egy részét, akkor sokkal több román támadott volna a főtéri tüntetőkre. Ilyen esetben nem biztos, hogy a magyarság vissza tudta volna verni a túlerőt, elképzelni is szörnyű, mi történhetett volna, jegyezte meg Kincses Előd, akit egy nappal korábban ugyanazon hordák nyomására váltottak le a megyét irányító Nemzeti Megmentési Front alelnöki tisztségéből. – Be kell ismernünk: a vidékiek meg a környékbeli magyar cigányok mentették meg ’90 márciusában a vásárhelyi magyarokat. Az egyik roma vezér az ütközet másnapján azt mondta: Kincses úr, mi ne jönnénk segíteni a magyaroknak? Hiszen mi magyar cigányok vagyunk, nekünk fáj, ha ütik a magyart! S aztán, ma maguk, holnap mi...” A véres események után a rendőrség több mint félszáz személyt tartóztatott le – kizárólag magyarokat és magyar cigányokat. Szabadulásuk után sokan a száműzetést választották, többen tisztázatlan körülmények között hunytak el, egyesek öngyilkosságba menekültek. „Tudjuk, hogy nem támadás, hanem védekezés volt a bűnük. Azt viszont nem tudjuk, hogy kik és mikor indítják a marosvásárhelyi és környező községekre zúdult támadók megbízóinak kivizsgálását. Mi szeretnénk megbékélni, de az igazság feltárása nélkül ez nem lehetséges” – szögezte le Zolcsák Sándor, az RMDSZ akkori vásárhelyi elnöke. /Szucher Ervin: Életével fizetett a magyarokért. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./
2005. június 3.
Az RMDSZ és a Kereszténydemokrata Néppárt látta vendégül Bukarestben az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és Európai Demokraták Európai Parlamenti Képviselőcsoportja (EPP-ED) gyűlését, a munkálatokon részt vett Hans-Gert Poettering, az EPP-ED frakció elnöke, Wilfried Martens, az EPP elnöke is. Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke szerint ez fontos üzenet a román politikai élet felé. Azt jelzi, hogy az RMDSZ-t nemzetközileg sem lehet elhanyagolni, mint ahogy az erdélyi magyarság követelményeit sem lehetett soha figyelmen kívül hagyni. A tanácskozáson Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke kifejtette, hogy két funkciója ma természetesnek tűnik, de néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy a magyar szervezetnek ilyen súlya legyen a román kormányban. Az RMDSZ ugyanis a párbeszéd és az együttműködés útját választotta. /Béres Katalin: Európai Néppárti tanácskozás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./ Gheorghe Ciuhandu, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke azokról az alakulatokról beszélt, amelyek most kopogtatnak az Európai Néppárt vagy annak parlamenti frakciója ajtaján, bebocsátást kérve. Elverte a port a Demokrata Párton meg a Voiculescu vezette Konzervatív Párton, figyelmeztetve a vendégeket, legyenek résen. A Demokrata Pártról elmondotta, hogy az a Nemzeti Megmentési Front pártjából vált ki, és a Parasztpárttal való koalíció idején akadályozta az elkobzott tulajdonok visszaszolgáltatását. Voiculescu pártjáról jelezte, hogy nincs egy jól meghatározott doktrínájuk. Végül keményen megbírálta a Nagy-Románia Pártot, melyet szélsőségesnek, idegengyűlölőnek, totalitáriusnak és szekus beállítottságúnak minősítette. Markó Béla miniszterelnök-helyettes leszögezte, Romániának még fegyelmezettebben kell a csatlakozásért munkálkodnia, hogy az integráció késedelem nélkül és a védzáradékok bevezetése nélkül történjék meg. Részletesen beszélt az elragadott egyéni, közösségi és egyházi javak visszaszolgáltatásának szükségességéről. A kisebbségi törvénytervezetről elmondta, hogy az már a parlament asztalán van. Ennek két alappillére a szubszidiaritás és az önkormányzatiság. Újdonságként hatott Markó bejelentése, hogy a csatlakozás folytán újra kell gondolni a két ország kapcsolatát: az RMDSZ stratégiai partnerkapcsolatot lát a legmegfelelőbbnek Románia és Magyarország között. Emil Boc a Demokrata Párt színeiben fölöttébb előnyös képet nyújtott politikai alakulatáról. Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt elnöke jelezte, kérelmet nyújtott be az EPP vezetőségéhez, hogy alakulata beléphessen a néppárti közösségbe. /Béres Katalin: Európai Néppárti tanácskozás Bukarestben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./
2005. július 14.
Elkezdődtek a tárgyalások a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Petre Roman vezette Demokratikus Erő között egy szociáldemokrata pólus létrehozása érdekében. A kezdeményező Roman volt. Ismeretes, hogy 1992-ben, a Nemzeti Egységfront szakadásakor a Roman-szárny később Demokrata Pártra (DP) változtatta nevét. 1996–2000 között a Demokratikus Konvenció pártjai mellett tagja volt a kormánykoalíciónak, a 2000-es választásokon rossz eredménye miatt azonban Romant leváltották, helyét a DP-ben Traian Basescu vette át. A vezetőváltást követően Roman hamarosan kilépett a pártból, és új politikai formációt hozott létre Demokratikus Erő néven, amelyet azonban jelenleg alig 1 százalékra értékelnek a közvélemény-kutatások. A Demokratikus Erő és az SZDP várható egyesülésével – pontosabban a Roman-zsebpártnak az SZDP-be való beolvadásával – újabb „tékozló fiú” tér vissza az „anyapártba”. Előtte Adrian Severin, a Roman-féle DP másik markáns egyénisége is (újra)felvételét kérte. /Petre Roman beolvadna a Szociáldemokrata Pártba. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./
2006. május 23.
Május 22-én kihallgatták az 1990. június 13–15. között zajló bányászjárás ügyében Adrian Nastase volt kormányfőt, az SZDP exelnökét és Ion Diaconescut, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) egykori vezetőjét. A képviselőház volt elnökeit tanúként idézték be. Adrian Nastase a sajtónak leszögezte: jelentéktelen szerepet játszott az 1990 júniusi bányászjárásban, mivel akkoriban még nem volt a kormány tagja, a Nemzeti Megmentési Front külügyi főtitkáraként és a front szóvivőjeként tevékenykedett. Az 1990-es bányászjárás perében mintegy húsz személy érintett, köztük Ion Iliescu volt államfő is. A „hadjárat” során tíz személy meghalt, több ezren megsebesültek, a Bukarestet elözönlő bányászok pedig több fontos állami intézmény épületét feldúlták. /Bányászjárás ügyben kihallgatták Nastasét és Diaconescut. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./
2006. augusztus 21.
Rákbetegségben elhunyt Adrian Casunean Vlad ügyvéd, a Szociáldemokrata Párt (PSD) háromszéki szervezetének elnöke. Az elhunyt 1992-től folyamatosan vezette az időközben többször elnevezését változtatott párt (FDSN, PDSR, PSD) megyei szervezetét, 1991-től vezetőségi tagja volt a Vatra Romaneasca Szövetségnek, 1993-1997 között pedig Kovászna megye prefektusit tisztségét töltötte. Casunean 2000-2004 között a PSD parlamenti képviselője volt. /Domokos Péter: Elhunyt a háromszéki PSD-szervezet elnöke. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./
2006. szeptember 6.
Traian Basescu államfő saját kezével semmisítette meg dossziéját – állítja Paul Parvu konstancai újságíró. Szerinte 1989. december 22-23-án a jelenlegi államfőt többen látták, amint a Nemzeti Megmentési Front tanácsának több tagjához hasonlóan pecséteket tört fel a Szekuritáté egykori irattáránál. „Léteznek szemtanúk, volt forradalmárok, akik december 22-23-án együtt voltak Basescuval az irattárnál. Két napon át Traian Basescu irányítása alatt állt a Szekuritáté székháza” – nyilatkozta az újságíró az Adevarulnak. Parvu szerint „Basescu a világért sem akart távozni az irattártól”, noha munkája a kikötőhöz kötötte volna. „Többször hívták is, de visszautasította, hogy elhagyja a levéltárat” – mondta az újságíró. Parvu korábban közzétette riportját az interneten, weboldalát azonban vírussal fertőzték meg, a nyilatkozó egykori forradalmárokat pedig névtelenek megfenyegették. Az elnöki hivatal szóvivője cáfolta Parvu állításait mondván, a vádak az államfő lejáratására indult kampány részét képezik. /Basescu elégethette dossziéját. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 6./
2006. október 5.
Számos jel arra enged következtetni, hogy a Nemzeti Megmentési Frontból lett két alakulat, a PD és az ellenzéki PSD közeledik egymáshoz. Basescu államfő egy interjúban azt mondta, nem tartja kizártnak az együttműködést a szociáldemokratákkal, persze csak a jelenlegi törvényhozás mandátumának lejárta után. Most pedig egy szocdem /PSD/ politikust javasolt a Román Hírszerző Szolgálat élére. Ezzel megerősítette a maga és a demokraták pozícióit a politikai porondon. /Simon Judit: Királyáldozat. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./
2007. december 21.
Doina Cornea a vele készült beszélgetésben elmondta, azért állt ki a kommunizmus idején, hogy az írók, az értelmiség magatartását ostorozza. Ana Blandiana, Gabriel Andreescu, Dan Desliu, Mircea Dinescu – maréknyi emberen kívül mindenki hallgatott. Doina Cornea a Szabad Európa Rádión keresztül nyilvánosságra hozott leveleiben a romániai értelmiség passzív magatartását bírálta, az emberekhez szólt, hogy győzzék le magukban a félelmet és a kishitűséget. Nagy kérdés, hogy az 1989-es forradalmat ki idézte elő. Doina Cornea szerint a Szekuritáté egy része és a hadsereg belső hírszerző szolgálatai készítették elő. És Gorbacsov is, mert meg akart már szabadulni Ceausescutól. A Szekuritáté kihasználta a Papp László volt református püspök és Tőkés László akkori temesvári lelkész közötti konfliktust. Amikor egyre több román és szerb nemzetiségű ember is kiállt Tőkés László mellett, őbenne még nem volt semmi remény. 1989. december 21-én Kolozsvár tele volt katonákkal, milicistákkal, szekusokkal. Azután Doina Cornea elindulta a főtér felé. A járdákon páncélosok álltak, feléjük irányított fegyverekkel. Másnap, 22-én egy fekete esőköpenyes fiatalember kopogott be hozzá, kérte őt, jöjjön az ortodox katedrális előtti térre, nagygyűlés lesz. Ceausescu megfutamodása után az ortodox katedrálisban megint találkozott azzal a fekete köpenyes fiatalemberrel. 22-én délután értesült arról, hogy a Nemzeti Megmentési Front (FSN) listáján ő az első, Ana Blandiana a második, Mircea Dinescu a harmadik, Ion Iliescu az utolsó. Közleményt adtak ki demokratikus elveket, magántulajdont, politikai pluralizmust hirdető programról Amikor később újra közölték a programot, már szó sem volt benne ezekről az elvekről. Most már látja, tévedett, amikor televízión keresztül lebeszélte a bukaresti fiatalokat a további tüntetésekről. Azt hazudták ugyanis neki, hogy terroristák leselkednek rájuk, tehát azt mondta: Édes gyermekeim, ne kockáztassátok az életeteket, menjetek haza, a FSN programja demokratikus, amelyet ha nem tart be, én leszek az első, aki ellenzékbe vonul. Doina Cornea /sz. Brassó, 1929. márc. 30./ a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának francia szakos tanársegéde volt, fordító, publicista, kommunistaellenes ellenzéki. 1980-ban írta meg első szamizdatkönyvét (Incercarea labirintului), majd négy, szintén szamizdatfordítást készített. 1982 és 1989 között 31 levelet tett közzé a Szabad Európa Rádió révén Ceausescu Romániájáról. Állásából eltávolították, 1989. december 22-éig megfigyelés alatt tartották. /Benkő Levente: Gyávaságunk árát fizetjük. = Krónika (Kolozsvár), dec. 21./
2007. december 21.
December 22-én lesz 18 éve a kommunista rezsim megdöntésének. Az alkotmánybíróság idei döntésével kivette a katonai ügyészek hatásköréből a forradalomra vonatkozó dossziékat. A döntést azzal indokolták, hogy az ügyben civil érintettek is vannak. A katonai ügyészek eddig összegyűjtött adataiból kiderült, hogy 1989. decemberében a Szekuritáté és a milícia tagjai, valamint a hazafias gárdák tagjai, katonák és egyszerű civilek lőttek tüntetőkre, vettek részt megverésükben, megkínzásukban. Nincs egyetlen olyan tanúvallomás sem, amely a külföldi terroristákra vonatkozó, a forradalom napjaiban rémhírként terjedő elméletet igazolja. Ugyanez a helyzet a külföldi hatalmak beavatkozásának elméletével is. Dan Voinea, a katonai ügyész szerint azokban a decemberi napokban „ködösítési hadjárat folyt” az állam intézményei részéről, de azok részéről is, akik Ceausescutól átvették a hatalmat. Az egész országban voltak áldozatok, és az események lefolyása mindenütt ugyanúgy történt. Hivatalos adatok szerint a halottak és sérültek száma december 22-e előtt tízszer kisebb, mint az ezután elesettek vagy megsebesültek száma. A hivatalos adatok szerint a forradalom alatt 1142 személy esett el, 3138-an megsebesültek, és 760 embert tartóztattak le. A forradalommal kapcsolatban a legfontosabb pernek a temesvári per tekinthető: a vádlottak Victor Atanasie Stanculescu és Mihai Chitac nyugalmazott tábornokok. Őket a forradalom leverésére tett kísérletben való vezető szerepük miatt idén a Legfelsőbb Bíróság 15–15 év börtönbüntetésre ítélte. Az 1989-es események kronológiája December 15. Egy kisebb csoport összegyűl Tőkés László háza előtt, hogy megakadályozza a református pap erőszakos elköltöztetését Temesvárról. Egyelőre gyéren, de Nicolae Ceausescu-ellenes jelszavak is elhangzanak. December 16. A Tőkés László erőszakos eltávolítása elleni tüntetés nagyobb méreteket ölt, kiterjed az egész városra és határozottan antikommunista színezetet ölt. Közbelépnek az elnyomó szervek, eldördülnek az első lövések, és megtörténnek az első letartóztatások. December 17. Az elnyomó igyekezetek folytatódnak Temesváron, de a tüntetések egyre nagyobb méretet öltenek. Este és éjjel a katonaság által támogatott milícia és Szekuritáté belelő a tömegbe. December 18–19. A brutális ellenlépések eredményeképp a tüntetések intenzitása csökken, de a tüntetők továbbra is vállalják a harcot. A megmozdulás kezd országos méreteket ölteni. December 20. Több mint 100 ezer tüntető elfoglalja a temesvári Opera teret és hatalom elleni jelszavakat skandál. Megalakul Temesváron a Román Demokrata Front, amely programjába foglalja a téren levők kéréseit. December 21. Reggelre Nicolae Ceausescu nagygyűlést hív össze Bukarestben azzal a céllal, hogy elítélje a „temesvári felkelést”. Az összehívott emberek ellene fordulnak, a tüntetést feloszlatják, de egy csoport az Intercontinental szállóhoz megy és hatalomellenes tüntetésbe kezd. December 22. A pártvezetés elveszíti a katonaság és a Szekuritáté támogatását, Nicolae Ceausescu és neje, Elena helikopterrel elmenekül a Központi Bizottság székházából. Három nappal később rögtönítélő bíróság halálra ítéli őket, az ítéletet azonnal végrehajtják. Ugyanakkor országszerte véres összecsapások zajlanak a tüntetők és a karhatalom között. A kommunista rezsimet illegálisnak nyilvánítják, megalakul a Nemzetmentési Front. /Isán István Csongor: Forradalom: volt vagy nem volt? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./
2008. július 9.
Visszavonulását fontolgatja Ion Iliescu, az elmúlt húsz esztendő meghatározó személyisége, a korára hivatkozik, az elemzők szerint azonban tart az új választási rendszertől. Ion Iliescu szenátor, a PSD tiszteletbeli elnöke 1965-től a Nagy Nemzetgyűlés tagja, 1967 és 1971 között ifjúsági miniszter. 1971-ben eltávolították a párt felső vezetéséből, bírálta a pártvezetést és felvette a kapcsolatot a hazai ellenzékkel. 1979 és 1984 között az Országos Vízműveknél dolgozott, majd 1989-ig a Műszaki Könyvkiadó igazgatója. 1989. december 22-én a tévé által közvetített forradalom sztárja, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának elnökévé nevezték ki. 1990-ben alapító tagja a Nemzeti Megmentési Front nevű pártnak, amelyből később osztódással megalakul a Demokrata Párt (PD) és a Társadalmi Demokrácia Pártja (PDSR). Utóbbi névváltoztatással lett a mai Szociáldemokrata Párt (PSD). Iliescu az ország elnöke volt az 1992-es szabad választásokig. Az első bányászjárás idején megköszönte a bányászoknak a bukaresti rendcsinálást. Nem utazott Marosvásárhelyre, hogy megakadályozza a román–magyar összecsapást. Csak a titkosszolgálatok megalakulása után utasította a belügyet, hogy rendet teremtsen. 1992-ben megválasztották államfőnek. 1996-ig vezette kemény kézzel az országot, a magyarsággal szemben elutasító volt. 1996-ban Emil Constantinescuval szemben elvesztette a választásokat, és rá egy évre megválasztották a PDSR elnökének. Ezt a tisztségét 2000-ig töltötte be. 2000-ben ismét államfővé választották. 2004-ig az Adrian Nastase-kabinet kisebbségben, az RMDSZ támogatásával kormányzott. 2004-ben Iliescu támogatta Adrian Nastasét a kampányban, de Traian Basescu lett az államfő. Iliescu a pártvezetési tisztséget is elvesztette, azonban 2006-ban a PSD tiszteletbeli elnökévé választották. /Simon Judit: „Az első ember” búcsúja. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./
2008. augusztus 1.
Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság első ideiglenes elnöke bemutatta Székelyhidi Ágoston eredetileg 1989-ben megjelent Debreceni napló Erdélyről című művének új kiadását Nagyváradon. A diktatúra miatt a nyolcvanas években a magyarok tömegesen menekültek Romániából Magyarországra. Ezeknek az embereknek a helyzetét próbálták valamiképpen megoldani, hiszen az akkori törvények és megállapodások szerint vissza kellett volna küldeni őket Romániába. Erre a lehetőségre nemet mondtak, mert kegyetlen sors várt volna rájuk, Debrecenben kialakítottak egy menekülttábort. Ezt ideiglenes megoldásnak szánták, azután a tábor aztán elég hosszú ideig működött. Ezeknek az időknek állít emléket Székelyhidi Ágoston könyve, amelynek ma is időszerű a mondanivalója. Szűrös Mátyás ebben az időben az Országgyűlésben beszédet mondott a falurombolással kapcsolatban. Állásfoglalást alakítottak ki a falurombolással, a Ceausescu-féle kegyetlenkedésekkel szemben, majd 1989 márciusában ő lett a parlament elnöke. Lezajlottak a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások, és az akkori összes politikai erővel megállapodtak abban, hogy békés, alkotmányos fordulatot hajtanak végre Magyarországon. A diktatúrából többpárti, parlamenti demokráciába akartak eljutni. Jelenleg Magyarországon a sajtót körülbelül 80–85 százalékban a neoliberálisok uralják. A sajtó zömét ők tartják kézben, főleg a televíziókat, amelyeknek a legnagyobb tömeghatásuk van. Mostanában erősödőben vannak azok a sajtóorgánumok, amelyek részben nemzeti-konzervatív, nemzeti-demokratikus, népi-nemzeti beállítottságúak, de még mindig a másik oldal van túlsúlyban, hangsúlyozta Szűrös. Neki jutott az a megtiszteltetés, hogy kikiáltsa a köztársaságot, emlékezett vissza. Egyértelműen megfogalmazták, hogy azok a magyarok, akik a határokon túl élnek, a nemzet részét képezik, főleg itt a Kárpát-medencében, hiszen őshonos népről van szó – az anyaországnak pedig törődnie kell velük, képviselnie kell őket, s felelősséget kell vállalnia értük. Az 1989-es decemberi romániai eseményekről Szűrösnek kezdettől fogva az volt a véleménye, hogy az nem forradalom volt, hanem egy jól szervezett katonai puccs. A tömegmegmozdulásnak azonban kétségtelenül forradalmi jellege volt. Ennek a megmozdulásnak Tőkés László volt a legkiemelkedőbb vezetője. Amit azonban Ion Iliescuék csináltak, és ami Stanculescu tábornok irányításával végbement, az egy jól szervezett államcsíny volt. A romániai magyar nemzeti közösségnek autonómiára van szüksége, de ezt Magyarországról nem lehet kivívni. Magyarország ehhez támogatást tud nyújtani, de csak azt támogathatják, amit az itt élő magyarok igényelnek. Szűrös Mátyásnak keserű tapasztalata van ezen a téren. Amikor ő ideiglenes köztársasági elnök volt, eszmecserét folytatott Király Károllyal is, aki akkor Iliescu helyettese volt, a Nemzeti Megmentési Front alelnöke. Akkor felmerült, hogy az autonómia ügyében foglaljanak állást, a románok is benne lettek volna – és Domokos Géza ellene szavazott. Domokos Géza jóravaló ember volt, Szűrös ma sem érti, miért tette ezt a lépést. Szűrös Mátyás /sz. Püspökladány, 1933. szept. 11./ 1990 és 2002 között országgyűlési képviselő. 2002-ben kilépett az MSZP-ből. /Fried Noémi Lujza: Egymás nélkül értelmetlen. = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./
2008. december 10.
Románia rendszerváltás utáni történetében egyetlen párt sem alkotott többséget a parlamentben, és egyetlen alakulatot, a mostani Szociáldemokrata Pártot leszámítva valamennyi formáció koalícióban vezette az országot. Románia a rendszerváltás utáni időszakot nagykoalícióval kezdte. Az első, úgynevezett átmeneti kabinet, amelyet Petre Roman vezetett, négy miniszterelnök-helyettesből, 28 miniszterből és tíz miniszteri rangú államtitkárból tevődött össze. Tagjait a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN), illetve annak elnöke, Ion Iliescu nevezte ki törvényerejű rendelettel. A tárcavezetők között volt Victor Atanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornok is, akiket idén ítélt el a bíróság jogerősen a forradalom idején elkövetett tetteik miatt. Az első rendszerváltás utáni kormánynak egyetlen magyar tagja volt, Horvát Andor, Andrei Plesu művelődési miniszter helyettes államtitkára. Az első Roman-kormány idején következett be az első bányászjárás is. Ion Iliescu kérésére a vájárok 1990. január 28–29-én rohamozták meg és dúlták fel a fővárost, valamint a FSN választási szereplése ellen tüntető ellenzéki pártok székházait. Alig egy évvel később a második Roman-kormánynak szintén bányászjárás vetett véget. Helyét Theodor Stolojan foglalta el a miniszterelnöki székben 1991. október elsején. Nicolae Vacaroiu volt az első miniszterelnök, aki a forradalom után letöltötte mandátumát, annak ellenére, hogy alakulata nem rendelkezett többséggel a parlamentben. Az 1992. november 19-én hivatalba lépett Vacaroiu a frissen alakult Nagy-Románia Párt (PRM) támogatásával kormányzott; a két alakulat együttműködését jelezte a „vörös négyszög” kifejezés. A Vacaroiu-kormányt a legtöbben populistának tartják: elutasította a privatizációt és elodázta a gazdaság átszervezését. Az átmenet csupán az 1996-os választások után kezdődött el, a demokratikus ellenzék győzelme nyomán. A Demokratikus Konvenció első miniszterelnöke, Victor Ciorbea azonban túlságosan merésznek bizonyult: egyrészt a reformokat illetőn, másrészt az etnikumközi kapcsolatok terén. Az RMDSZ-t is magába foglaló koalíción belüli nézetkülönbségek ellenére Ciorbea jelentősen bővítette a nyelvhasználati jogokat – igaz, sürgősségi rendeletét utólag visszavonták. Emil Constantinescu államfő Ciorbea menesztésével próbálta ellensúlyozni a kormány népszerűtlen intézkedéseit. Az első konvenciós kabinetben Birtalan Ákos vezette a turisztikai tárcát, Tokay György pedig kisebbségi kérdésekért felelős tárca nélküli miniszter volt. Constantinescu 1998. áprilisában Radu Vasilét nevezte ki a kormányfői posztra. A következő másfél évben egymást követték a botrányok. 1999 decemberében az államfő Vasilét is eltávolította, helyére Mugur Isarescu, a Nemzeti Bank kormányzója került. Isarescu megvalósítása az ország rövid- és középtávú fejlesztési terve és több évi recesszió után az első pozitív gazdasági növekedés. A 2000-es választások egyben Ion Iliescu és baloldali pártja visszatérését jelentették. Utóbbi nem nyert ugyan többséget a törvényhozásban, azonban az RMDSZ külső támogatásával kényelmesen kormányzott 2004-ig. Az időszakosan megújított együttműködési megállapodásoknak köszönhetően ez a periódus hozott a legtöbb eredményt a kisebbségi jogok és az etnikumok közötti viszony javulása tekintetében. Négyévi nyugodt kormányzás után az időközben Szociáldemokrata Párttá alakult PDSR megnyerte ugyan a 2004-es választásokat, azonban államfőjelöltje, Adrian Nastase alulmaradt Traian Basescuval szemben az elnöki tisztségért folyó versenyben. A második forduló után Basescu a liberálisok és a demokraták szövetségének oldalára állította az RMDSZ-t és a PSD-vel közös listán indult humanistákat (PUR), mai konzervatívokat. Az előrehozott választásokat erőltető elnök csupán azt érte el, hogy Calin Popescu-Tariceanu liberális párti elnök és kormányfő menesztette a demokrata minisztereket. Azóta kisebbségben kormányoz az RMDSZ-szel és a PSD parlamenti támogatásával. /Szőcs Levente: Román koalíciós hagyományok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./
2008. december 11.
A közös kormányzásra készülő Demokrata-liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt múltja szorosan összefonódik, noha a minap még politikai értelemben halálos ellenségek között semmiféle együttműködés nem létezett. A Nemzeti Megmentési Front (FSN – Frontul Salvarii Nationale) említésére ma a legtöbben Ion Iliescura gondolnak. Holott a FSN jogutódja a mai Demokrata-liberális Párt (PD-L). A FSN 1989 decemberében alakult meg. Feladata az eredeti elképzelések szerint az első demokratikus választások megszervezése volt. Az erre tett ígéretet azonban a szerveződés elnökévé választott Ion Iliescu már 1990 elején megszegte. Február 6-án a bukaresti törvényszék politikai mozgalomként jegyezte be a FSN-t, lehetővé téve szereplését a május 20-i választásokon. Az akkoriban rendkívül gyenge ellenzék az utcára vonult, és folytatta a tiltakozást a választás után is, amelyet a FSN több mint 70 százalékkal megnyert. A kéthónapos megmozdulásnak a sorban harmadik bányászjárás vetett véget 1990. június 13–15-én. A „politikai mozgalmat” azonban nem az Egyetem-tér véres leverése rengette meg. Június 17-én az államfővé választott Iliescu kinevezte a FSN első kabinetjét, élén az átmeneti kormányt is vezető Romannal. A FSN 1992. március 27– 29-én tartotta első tisztújító kongresszusát. Ezen az 1991. szeptemberi bányászjárással eltávolított kormányfő, Petre Roman (akinek utódja a kormány élén Theodor Stolojan volt) és csoportja külön programtervezetet mutatott be „A jövő ma” címmel. Ez kapta a legtöbb voksot, ezért ez lett a párt politikai programja. Iliescu és támogatói nem nyugodtak bele Petre Roman elnökké választásába és elhagyták az alakulatot. A szakadás után Iliescuék új politikai formációt hoztak létre, amely a Demokratikus Nemzeti Megmentési Front (FDSN) nevet kapta. A névválasztásban szerepet játszott, hogy a FSN ismerősen csengett a választók fülében. Azonban néhány hónappal később kiderült, hogy a névnél sokkal fontosabb „védjegy” Ion Iliescu. Petre Roman FSN-je a helyhatósági választásokon még jól szerepelt, az őszi parlamenti választáson viszont már csak a voksok alig tizedrészét kapta meg. A parlamenti többséget azonban a FDSN sem érte el, ezért Nicolae Vacaroiu kormánya a Nagy-Románia Párt támogatásával kisebbségben kormányzott, miután a FSN visszautasította a koalíció létrehozására tett ajánlatot. A FSN az Iliescu-csoport kiválása után egy évvel, 1993 májusában összeolvadt a Demokrata Párttal (PD), amelynek a nevét a fúzió után megtartotta. Az alakulat ezt a nevet használta mindaddig, amíg tavaly össze nem olvadt a Nemzeti-liberális Pártból (PNL) kivált Stolojan-frakcióval. A FDSN 1993-ban szintén keresztelőn esett át, a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) nevet vette fel. Az 1992–1996. közötti időszakban az ellenzék még jobban megerősödött. A Demokratikus Konvenció (CDR) által létrehozott koalícióba a PD a Román Szociáldemokrata Párttal (PSDR) alakított Szociáldemokrata Unió (USD) tagjaként lépett be. Utóbbi a törvényhozási választáson a voksok 13 százalékát kapta. A koalíciós partnerek a PD számlájára írják Victor Ciorbea miniszterelnök megbuktatását. A konvenciós botrányok a Demokrata Pártot is megviselték. 2000-ben a parlamenti választáson a PD a szavazatok hét százalékát szerezte meg. Az államfőválasztáson a röviddel korábban pártelnökké újraválasztott Petre Roman alig háromszázaléknyi voksot kapott. Miközben a PDSR megnyerte az elnök- és parlamenti választást és visszatért a hatalomba, a PD-ben a gyenge választási szereplés nyomán elkezdődtek a belharcok. 2001-ben Traian Basescu programtervezete nyert a kongresszuson, miután előzőleg a küldöttek elutasították a PDSR-vel való együttműködést célzó javaslatot. A mostani demokrata-liberális párt irányultsága szempontjából érdekes Traian Basescu nyertes programtervezetének címe: „Erős Románia – szociáldemokrata Románia”. A PD akkoriban a Szocialista Internacionálé tagjaként tűzzel-vassal küzdött a 2001-ben, Adrian Nastase vezetésével Szociáldemokrata Párttá (PSD) alakult formáció felvétele ellen. A PD időközben politikai programjába beiktatott egy kitételt, amely megtiltott mindenfajta együttműködést az egykori testvérpárttal. A két formáció történetében közös, hogy mindkettő fúzió révén szerezte mostani megnevezését. A PD legjelentősebb „akvizíciója” a névadó Demokrata Párt volt, míg a PSD szempontjából a legfontosabb az Alexandru Atanasiu által vezetett Román Szociáldemokrata Párt (PSDR) beolvasztása volt. Ezzel nemcsak új nevet szerzett, hanem belépőt a Szocialista Internacionáléba, amelynek a PSDR tagja volt. A Stolojan-féle liberális szakadárok csatlakozása után kapta a PD a Demokrata-liberális Párt nevet. /Szőcs Levente: FSN – a koalíció közös gyökere. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./
2008. december 19.
Kissé mintha minden fordított sorrendben történne Romániában a választások után. A jobboldal a baloldallal szövetkezik, a legkisebb, parlamentbe jutott szervezet – az RMDSZ – hirtelen a két nagy párt közti koalíciós tárgyalások egyik fő tárgyává válik, annak ellenére, hogy tulajdonképpen egyiknek sincs rá égető szüksége a többség kialakításához, aztán a két alakulat elosztja a minisztériumokat és minden más földi hatalmat, miközben a frissen kijelölt közgazdász kormányfő jóformán szóhoz sem jut, erre visszavonul, aztán új miniszterelnököt nevesít az államfő, lassan-lassan pedig a tárcavezetők neve is nyilvánosságra került. A miniszterek névsorát olvasva, mintha feltámadt volna hajdani Nemzeti Megmentési Front, amelyből származik a két kormányzó párt. Régi arcok kerültek ismét a tárcák élére – Ilie Sarbu mezőgazdasági, Ecaterina Andronescu oktatásügyi, Marian Sarbu munkaügyi, Radu Berceanu szállításügyi miniszter –, akik korábban sem bizonyítottak, de a hűséges pártkatonai szolgálatot tárcavezetői tisztséggel jutalmazták. Vannak olyan nevek is, melyek akár jó választásnak is bizonyulhatnak: Toader Paleologu lesz a művelődésügyi miniszter, Cristian Diaconescu pedig minden bizonnyal helytáll majd külügyérként, a belügyminisztériumtól megfosztott Vasile Blaga pedig a fejlesztési tárcát irányíthatja. A névsorból kiderül: a miniszterek kinevezésénél nem a hozzáértés, szakmai felkészültség volt a legfontosabb kritérium. Attól sem riadtak vissza, hogy új minisztériumokat hozzanak létre: Elena Udrea vezetésével például a turisztikai tárcát, de hasonló a helyzet a sport- és ifjúsági minisztérium esetében is, amelyet Monica Iacob Ridzi vezet majd. A leendő kabinetről a névsoron kívül sokat elárul, hogy nincs még végleges kormányprogram. /Farcádi Botond: Névsor van, program nincs. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 19./
2008. december 29.
Romániában azzal van tele a sajtó, hogy a mostani kormány milyen különös házasságból született, a Demokrata-Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt házasságából. Mostanig ez a két párt halálos ellenség volt és most egyből kibékültek. Smaranda Enache nem lát semmi különöst ebben a házasságban, mert mindkét párt politikusai, alapemberei az 1989 utáni Nemzeti Megmentési Front alapemberei voltak. A néhai párt tagjai külön pártokra oszlottak szét, de a gazdasági érdek-összefonódások, a régiek, megmaradtak. Romániában minden párt keményen nacionalista, a magyarok ellenében. Ha magyarokról van szó, nincs liberális párt, mint olyan. A román közgondolkodás szerint, egy cél érdekében, átmenetileg, mert egy román számár minden átmeneti, az ördöggel is szövetségre lehet lépni. Constantin Noica szerint a román ortodoxiában nem játszik központi szerepet a tételes morál, a román számára a harmónia fontos, ezért nem fogja nyugat soha megérteni a románt. Maga Iorga, a románok nagy történésze írja, hogy a román számára nincs végleges szövetség, nincs örök barát és nincs örök ellenség – a cikkíró hozzáteszi, kivéve a magyart. Iorga megírta, hogy a román vajda elindult a csatába a török oldalán és befejezte a csatát a győztes orosz oldalon. A magyaroknál az ösztönök nem működtek, ezért vagyunk ott, ahol vagyunk, nemzethalál víziójával küzdő nép, és ezért lett a románoké Erdély. Az RMDSZ eddigi politikája, állítólag a nemzet érdekében, tiszta hintapolitika volt. Azonban a románoknál az elvtelenségnek volt nemzetvédő szerepe, addig az RMDSZ nem tudta bebizonyítani, hogy a nemzet érdekében elvtelen. Nagy veszély, figyelmeztetett a cikkíró, hogy nyelvünkben magyarok, székelyek maradunk, de gondolkodásunkban románokká leszünk. /Nagy Attila, Puli: Székely autonómia – Különös politikai házasságok. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 29./
2009. február 13.
Az elmúlt hónapban lemondásra szólította fel Markó Bélát Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetője, éles szavakkal bírálva a szövetségi elnök választások utáni politikai stratégiáját. Kiss Sándor téved, túloz vagy megjátssza, hogy meglepődik azon, hogy a koalíciós tárgyalásokat vezető RMDSZ-elnök elárulta addigi szövetségesét. Az RMDSZ országos vezetése ugyanis nemcsak most árulta el szövetségeseit, hanem tizenkét éve minden ciklus végén, írta Ferencz Zoltán. A magyar érdekképviselet 1990-től hat éven át együtt volt ellenzékben azokkal a politikai formációkkal, amelyek a parlamentben vagy azon kívül Románia demokratikus átalakulásáért, a volt kommunista politikai elit leváltásáért küzdött. 1996-ban megnyerte a választásokat a Demokratikus Konvenció (DK), amelynek az RMDSZ is szövetségese volt. Megnyerte, de a hatalomba bekerült egy kakukktojás is, a volt Kommunista Párt, azaz az Iliescu fémjelezte Nemzeti Megmentési Frontból Petre Roman vezetésével kivált Demokrata Párt is, amely egyébként szintén a volt kommunista nomenklatúra továbbélését volt hivatott biztosítani. Petre Roman és az akkori, igen aktív közlekedési miniszter, bizonyos Traian Basescu mindent elkövetett, hogy Emil Constantinescu elnök és a Demokratikus Konvenció ne tudja meghozni azokat a lényeges döntéseket, amelyek kibillentették volna a ‘89 után gyorsan elfoglalt gazdasági pozíciókból az RKP második vonalát és klientúráját. A cikkíró bemutatta a pálfordulások sorozatát. Első árulás: a Demokratikus Konvenció 2000-ben elvesztette a választásokat. Az RMDSZ akkori vezetői azonnal felajánlották szolgálataikat a győztes PDSR-nek, Iliescu és Nastase pártjának, a Demokratikus Konvenció és az RMDSZ addigi vehemens ellenségének, az 1996 előtti magyarellenes parlamenti és sajtókampányok szerzőinek. Négy év alatt (2000–2004) az RMDSZ „nemzetközi hírű” jogászainak rábólintásával és szavazataival antidemokratikus törvények születtek: az adatvédelmi törvény például. Második árulás: 2004-ben Iliescu, Nastase és Mircea Geoana alakulata, a mai Szociáldemokrata Párt veszített a választásokon. Az RMDSZ azonnal elárulta őket is, és szövetségre lépett a kormányt alakító, addig a politikai paletta ellenkező oldalán elhelyezkedő Nemzeti Liberális Párttal, és vele, mellette, alatta kormányoz egészen 2008-ig. Harmadik árulás: az RMDSZ 2008-ban pillanatok alatt otthagyta a Nemzeti Liberális Pártot, és átáll a liberálisokat évek óta ostorozó PDL, vagyis Traian Basescu és Emil Boc pártja mellé. Ezt vette észre Kiss Sándor, ez utóbbiért kéri Markó fejét. És a többi árulás? A magyar ügyekről való lemondás? Azért mi jár? Ebből is említett néhányat Ferencz Zoltán. 1996-ban Victor Ciorbea miniszterelnök nyilvánosan megígérte ugyan a Bolyai Egyetem fokozatos visszaállítását, de az RMDSZ-vezetők tudták, hogy ez nem fog menni. Rendeztek egy konferenciát arról, hogy tulajdonképpen nincs is szükség magyar egyetemre, a multikulturális Babes–Bolyai tökéletesen megfelelő keret a magyar nyelvű felsőoktatás részére. Főszervező az Eckstein-Kovács Péter köré tömörült Szabadelvű Kör, előadók a multikulti védelmében, az önálló magyar egyetem eszméje ellen jeleskedő magyar egyetemi tanárok: Cs. Gyimesi Éva („magyar egyetem = gettó”), Magyari Nándor és mások. Azóta mi történt? Magyar egyetem 12 évi kormányzati szerepvállalás után sincs, a „multikulti” egyetemen magyar feliratokat kifüggesztő magyar tanárok elvesztik állásukat. Ebben az időszakban az oktatásért és a kultúráért felelős legmagasabb állami funkció a miniszterelnök-helyettesé. Neve: Markó Béla. Ötödik árulás: a kettős állampolgárság. Markó Béla hosszú ideig nem tudta, hova álljon. Aztán végül is Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök álláspontját találja vonzónak. 2004. szeptember 22-én Markó Béla, az RMDSZ államelnökjelöltje sajtótájékoztatón kijelentette: meg lehetne könnyíteni a magyar állampolgárság megszerzését, de nem lehet egyetérteni a kettős állampolgárság alanyi jogon való megadásával. 2004. november 24-én Markó az MTI-nek nyilatkozta: „nem elég Magyarországon elfogadni a kettős állampolgárságot, azt Romániában is el kell fogadtatni, és erre csak egy erős parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ képes”. Ez azonban nem igaz. Romániában a kettős állampolgárságnak semmi akadálya, közel egymillió, a Moldovai Köztársaságban élő román már élt ezzel a jogával – népszavazás nélkül. Különben Verestóy Attila szenátor a népszavazásban is jó üzletet szimatolt. Akkoriban az ő és a rokonai cége nyomtatta az MSZP-nek erdélyi magyarok elleni rágalmaktól hemzsegő plakátját, melynek aláírója Gyurcsány Ferenc volt. Hatodik árulás: Communitas Alapítvány. A román államtól a magyar közösség intézményeinek szánt jelentős összegű pénzügyi támogatás ennek bankszámlájára kerül. A Communitas 2008 márciusáig egyszerűen magánalapítványként működött. Mindössze 2008-ban ismerte el a kormány közhasznú alapítványként. Tíz évig Markó, később Takács Csaba elnökletével gyakorlatilag azt csinálhattak a pénzzel, amit akartak, nem volt lehetőség semmilyen társadalmi kontrollra. Nyilvános pályázatokat is csak azóta írtak ki, mióta a Krónika sorozatot indított a Communitas visszaéléseinek a felderítésére. Ma már szakosztályai vannak, pályázatokat, rendezvényeket (kivéve a nem RMDSZ Tusványosi tábort), könyv- és lapkiadást támogat, például működteti az RMDSZ-szócső Új Magyar Szót és Markó hajdani irodalmi folyóiratát, a Látót, avagy a Mentor Kiadót, amelyben Markó is résztulajdonos. Folytathatni lehetne a tanügyi törvénnyel (történelem, földrajz csak románul), az eurorégiók jelenlegi, a Székelyföldet feldaraboló térképének elfogadásával, megszavazásával (!), Románia monitorizálása idő előtti megszüntetésének a támogatásával (Frunda György), azzal, hogy az EU-ba való felvételkor az RMDSZ semmilyen kisebbségi garanciákat nem igényelt stb. Nem lehet mondani, hogy a brassói RMDSZ-kongresszuson megválasztott Markó Béla RMDSZ-elnök és szűk vezető csapata soha semmi jót nem tett a magyarság érdekében. Sok minden sikerült, főleg a szimbólumok, például a magyar feliratok és a nyelvhasználat, valamint az iskolák, székelyföldi vállalkozások anyagi támogatása terén. Az önkormányzatokban működő magyar testületek a legtöbb helyen nagyszerűen végzik a dolgukat. Azonban a magas pozíciójú vezetőket a büntethetetlenség illúziója folyamatos túlkapásokra csábítja. Belső RMDSZ-körök sérelmezik: aki az országos vezetőséget, főleg Markót, Verestóy Attilát, Frunda Györgyöt, Kelemen Hunort bírálja, annak vége, persona non grata lesz hetedíziglen, még a gyerekeitől is őrizkednek az ösztöndíjakat, kirándulásokat elosztó pártfunkcionáriusok. Az a sajtóorgánum, amely rendszeresen helyt ad bíráló hangnemnek vagy az ellentábor (MPP, EMNT, függetlenek) képviselőinek, elveszti a szövetség markába összpontosult pénzügyi támogatást. Megesik, hogy vezetőjét, bármilyen hűségesen szolgált addig, leváltják, például legutóbb Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó főszerkesztőjét egy Kincses Előd-interjúért. Nem csoda, ha a romániai magyar sajtótól nem várható tényfeltáró, kritikai szellem, a korrupciós leleplezése, annak ellenére, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) gyakori „meghívottjai” Frunda György, Verestóy Attila, Nagy Zsolt és mások. A véleménymondás szabadsága sérül, ez lehet a hetedik árulás. /Ferencz Zoltán: A hetedik és a többiek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./
2009. június 17.
Az RMDSZ kezdeményezésére a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatásával a két alakulat egyszerű indítványt nyújt be a közigazgatás témájában, jelentette be június 15-én Cseke Attila szenátor-frakciótitkár azt követően, hogy a szenátus plénuma elutasította a két párt által előterjesztett egyszerű indítványt védelmi kérdésben. Nem került sor június 16-án az RMDSZ és a PNL által benyújtott másik egyszerű indítvány megszavazására sem, amelyet a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás kapcsán terjesztettek be. Cseke Attila elmondta: Az SZDP–PD-L kormányzás = a Nemzeti Megmentési Front önkényes közigazgatásának visszaállítása című indítványban tételesen felrótták a Boc-kormánynak az államigazgatásban ejtett eddigi ballépéseit. Nem tartja tiszteletben az önkormányzatokat, felborítja a kisebbségek arányos képviseletét, ellehetetleníti a nehezen kialakított köztisztviselői állományt, mindent politikai befolyás alatt akar tartani, és az alkotmánynak ellentmondva, már a törvényhozást is felülbírálja – sorolta Cseke Attila. Leváltottak minden korábban kinevezett igazgatót, azokat is, akik szakmailag bizonyítottak, politikai irányítás alá vonták a dekoncentrált intézményeket és ezzel szinte lehetetlenné tették a sokat hangoztatott decentralizációt is. A nagy spórolás idején a kormánystruktúrában dolgozók száma nemhogy csökkent volna: kifejezetten gyarapodott. /Egyszerű indítvány a közigazgatásról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./
2009. július 31.
„Visszaél a Boc-kormány a sürgősségi kormányrendeletek, és a felelősségvállalás nyújtotta alkotmányos lehetőségekkel. A demokratikus államrend szempontjából ez komoly veszélyt jelent” – állapította meg Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje a Torockón megszervezett politológus-táborban. Arra emlékezetett, hogy Románia alapokmánya – amelynek korszerűsítését az RMDSZ szükségesnek tartja – a ‘90-es évek elején kormányzó Nemzeti Megmentési Front politikai szemléletét tükrözi, alaptételeiről nem kezdeményeztek közvitát, bizonyos fogalmak és szabályozások elavultak, korszerűsítésre szorulnak. Az intézmények közötti egyensúly megsértést követi el a Boc-kormány azáltal is, hogy a kivételből szabályt kovácsolva meghonosítja a felelősségvállalás gyakorlatát. Kelemen Hunor összegzésképpen úgy vélte, a demokratikus államrendet csupán egy olyan alkotmánnyal lehet fenntartani, amely nem tartalmaz ilyen és ehhez hasonló „kis kapukat”. /A kormány diktatúráját szűntesse meg az Alkotmány. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 31./
2009. augusztus 28.
Az autonómia, elsősorban a területi autonómia fogalma a román jogban és a politikai közbeszédben sokáig nem is létezett, a történelemkönyvek ma is agyonhallgatják a középkori erdélyi autonómiaformákat. Történelmi tény, hogy az erdélyi szászok 800 évig azért tudták megőrizni anyanyelvüket, sajátos kultúrájukat, legtöbb településük etnikai összetételét, nemzeti identitásukat, mert autonómiával rendelkeztek. Király Károly mondta annak idején, hogy 1990. január 6-án megvolt a lehetőség arra, hogy az autonómia, az erdélyi, romániai magyar közösségi autonómia bekerüljön a politikai közbeszédbe, de Ion Iliescu akkori ideiglenes államelnök Domokos Géza akkori RMDSZ-elnök egyetértésével kihagyta a fogalmat a Nemzeti Megmentési Front kisebbségvédelmi programjából. A későbbiekben pedig az RMDSZ, 1996-os kormányba lépése után a területi autonómia fogalmát kampánytémává züllesztette, írta Kincses Előd. /Dr. Kincses Előd: Az autonómia-küzdelem és a jog. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28., közölte még: Népújság (Marosvásárhely), aug. 28., Krónika (Kolozsvár), aug. 28./
2009. november 3.
Jobboldali, PDL–PNL-kormányt kellene alakítani –jelentette ki Traian Basescu. Az államfő így kívánja fellazítani az ellene egybekovácsolódott ellenzéki koalíciót. A PDL ugyanonnan származik, amelyből a baloldalon megmaradt Szociáldemokrata Párt: a Nemzeti Megmentési Frontból szakadt ki, és hosszú ideig a Szocialista Internacionálé tagjaként működött. A PDL ugyanolyan örököse a kommunista állampártnak, mint a PSD – csak átpozícionálta magát a jobboldalra, az Európai Néppárt pedig befogadta soraiba. /Balogh Levente: /Bal-jobb. = Krónika (Kolozsvár), nov. 3./
2009. december 4.
Az RMDSZ azért támogatja a szociáldemokrata Mircea Geoanát az elnökválasztáson, mert Klaus Johannis miniszterelnökké jelölésének a vállalásával új szemléletet képvisel, míg Traian Basescu tekintélyuralmi, központosított államot akar kiépíteni – fejtette ki az Markó Béla, a szövetség elnöke. Markó megállapította: a Basescut támogató Demokrata-Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ valóban az Európai Néppárt /EPP/ tagja, de a demokraták azelőtt a Szocialista Internacionáléból „igazoltak át”. Egyébként a PD-L és a Szociáldemokrata Párt (PSD) programja között nincs lényeges különbség azon kívül, hogy az egyik baloldalinak, a másik pedig jobboldalinak mondja magát. Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének arra a nyilatkozatára, amely szerint Klaus Johannis csupán a „román kirakatpolitika eszköze”, Markó kifejtette: egy német nemzetiségű politikus esetleges kormányfői kinevezése óriási jelentőségű szemléleti áttörést eredményezhet Romániában. Tőkésnek arra a megállapítására, miszerint Geoana posztkommunista párt jelöltje, Markó emlékeztetett: A PD-L és a PSD egyaránt a Nemzeti Megmentési Frontból származik, amely valóban a Román Kommunista Párt utódpártja volt. /Markó: Geoana új szemléletet képvisel. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./
2009. december 22.
Húsz év elteltével arra kérte a lap munkatársa Tőkés László európai parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, értékelje az elmúlt időszak megvalósításait. 1989-ben a túlélésért harcoltunk, emlékezett, a diktatúra, a falurombolás, a magyarság elnyomói és az egyháznyomorítók elleni önkéntes ellenállás jellemezte azokat a bizonyos decemberi napokat. Azután beindult a magyar önszerveződés. December utolsó napjaiban rendkívüli tanácskozást hívtak össze Szilágycsehben, megfogalmazták az egyház megújítását célzó programot. A Nemzeti Megmentési Front emberei a forradalmat eltérítő, szakembereket félrevezető államcsínynek voltak a képviselői. Bárányi Ferenc, a későbbi képviselő és miniszter lakásán december 22-én alakult meg Temesváron a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség. Akkor Tőkés László még őrizetben volt, ennek ellenére a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották. Az időközben Szilágycsehben megalakult RMDSZ-nek is tiszteletbeli elnökévé és országos vezetőjévé választották: ezáltal jelezte a magyarság, hogy tiszteletben kívánja tartani a történelmi tényt, amely szerint a felkelés a temesvári magyar református egyháztól indult. Azután ellopták a forradalmat, elkezdődött a posztkommunista korszak, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal mind a mai napig tart. Az RMDSZ is ennek a hadműveletnek vált részesévé: az elmúlt húsz évben mindenkivel szövetkezett, ezért inkább posztkommunista jellegű, mint rendszerváltó pártnak nevezhető. Jelenleg ellentmondásos a helyzet: két héttel ezelőtt Kovács Péter, Kelemen Hunor kampányfőnöke még arra szólította fel Eckstein-Kovács Pétert, hogy függessze fel RMDSZ-es tagságát, mert Traian Basescu oldalán áll. A rendszerváltozást folytatni kell, az RMDSZ-nek felül kell vizsgálnia eddigi politikáját. A szövetség kudarcot vallott az elnökválasztásokon: szavazótáborának 60 százaléka nem hallgatott rá. Hiába van kormányon az RMDSZ, a lába alól kicsúszott a szavazói bázis. /Ferencz Zsolt: ”A Mózes-korszakot a Józsué-korszaknak kell felváltania” Beszélgetés Tőkés Lászlóval, az EMNT elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./
